Izgalmas mariós játék jön, hamarosan letöltheti
Elárulta végre a Nintendo, mikor adja ki Mario Kart Tour nevű játékát. A megjelenés korábban van, mint gondoltuk.
Elárulta végre a Nintendo, mikor adja ki Mario Kart Tour nevű játékát. A megjelenés korábban van, mint gondoltuk.
Dől a pénz a Nintendóhoz a Super Mario Run mobiljátékból, és a bevétel több mint háromnegyedét az iOS-esek adták össze.
Szokásához híven az Apple előállt az év számára kedvenc alkalmazásaival és az App Store-ból legtöbbször letöltöttek listájával.
A Nintendo elnöke a cég pénzügyi eredményeinek ismertetése során egy mobiljátékra is kitért.
Már letölthető Androidra az egyik legjobban várt mobilos játék, a Super Mario Run.
A telefonos játékhoz képest vaskos árcímkét kapott Super Mario Run körül felmerültek gondok, de összességében azt mondhatjuk: jól sikerült a Nintendo tavalyi telefonos nyitása. De még messze nem dőlhetnek hátra.
Sajnos tavaly még nem részesülhettek az androidosok abban a szórakozásban, amelyet 2016 egyik legnépszerűbb mobiljátéka kínált. Viszont hamarosan már kipróbálhatják telefonjaikon, tabletjeiken.
Dőlt a pénz az App Store-ba és a fejlesztőkhöz is az elmúlt évben, majd az idei év első napja is rekordokat döntött.
A Pokémon GO után a tavalyi év másik kirobbanó mobiljáték-sikere a Super Mario Run volt. Ez utóbbi játékot azonban egyelőre csak iPhone-on vagy iPaden lehet játszani, és csúnyán pórul járhat az az androidos, aki nem veszi ezt tudomásul.
Pillanatokkal a megjelenése után már az App Store legnépszerűbb alkalmazása volt a Super Mario Run, az androidosoknak azonban várniuk kell rá. Viszont úgy tűnik, hogy már nem sokáig. Már fogadják az előjegyzéseket.
Talán sosem vártak még a felhasználók mobilos játékot úgy, mint az idei karácsonyi szezonra időzített Super Mario Runt. Igaz, talán sosem várt még egyik játékkiadó sem annyit a telefonos változat elkészítésével, mint a Nintendo. Kipróbáltuk, mennyire szórakoztató Mario, ha telefonpárti.
Az óriási hype és felfokozott letöltési kedv után most jön a feketeleves: a felhasználók nincsenek jó véleménnyel a Super Mario Runról.
Pillanatok alatt az App Store népszerűségi listáinak élére került az épp hogy megjelent Super Mario Run, azonban ha androidos érdemes résen lennie a játékkal.
Négy hónap várakozás és egy nap mérlege: rekordot döntött az első napi letöltésekkel a Super Mario Run. A bevételekre sem lehet panasza a Nintendónak.
Megint a Nintendo nevétől hangos a mobilvilág: sokak kedvelt játéka, a Super Mario megérkezett az iOS-világba. Izgalmas kérdés, vajon hogyan fogadták a felhasználók?
Hosszú évek rajongói vágyakozása után a Nintendo végre nem csak saját gépein engedi a mariózást. Megérkezett az első igazi, hivatalos telefonos Super Mario.
Most már tényleg nem kell sokat aludni az első igazi, hivatalos Super Mario játék megjelenéséig. A csütörtökön érkező játékból kiszivárgott néhány képernyőkép, máris mutatjuk őket.
Egy mobil játék pont arra jó, hogy bárhol és bármikor el lehessen vele ütni az időt. Nos, erre nem lesz lehetőség a hamarosan érkező Super Mario játékkal.
A mobilos appok megszokott árazásához képest nem lesz olcsó a Nintendo új játéka, de így látatlanban úgy tippeljük, hogy megéri majd a pénzt.
A főhőstől eltekintve mindenben nagyon hasonlít a klasszikus Super Marióra ez az ingyen letölthető játék.